Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Megkezdődött a tanév

Újbuda   |   2019, szeptember 4 - 09:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbudán ötven általános iskolában és középiskolában csengettek be szeptember első hétfőjén. A kerület központi tanévnyitó rendezvényét a fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskolában tartották.

Az ország összes 1–9. évfolyamos diákja ingyen jut a tankönyveihez, de Újbudán nem csak ezzel enyhítik a családokra háruló anyagi terheket. A XI. kerületi önkormányzat 2014 óta minden évben tanszercsomaggal ajándékozza meg a kerületben lakó 1–4. osztályos kisdiákokat. Az önkormányzat lehetőségei szerint igyekszik minden támogatást megadni, hogy az oktatás zavartalan és egyre magasabb szintű legyen a kerületben – mondta a kerületi tanévnyitón Hoffmann Tamás polgármester. Emlékeztetett: az intézményfejlesztések is azt a célt szolgálják, hogy megfelelő hátteret nyújtsanak a testi és szellemi fejlődéshez. Ennek érdekében folynak a korszerűsítések, felújítások az iskolákban, többek között a Grosics iskolában is. Önkormányzati beruházásban folytatódik az okostanterem-program is, amely elősegíti a magas színvonalú, 21. századi oktatást. Idén újabb hét iskola gazdagodik digitalizált tanteremmel a kerületben – emelte ki a polgármester.

A központi tanévnyitó ünnepségnek otthont adó Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola fennállásának ötvenedik évfordulójára különleges rendezvénysorozattal készül. Kis Mihály igazgató beszámolt róla, hogy az ünneplést a névadó, az Aranycsapat legendás kapusának születésnapjához igazítva, február környékén kezdik majd el. Az ünnepségen jelen volt Grosics Edina, az iskola névadójának lánya, Hományi Tamás Márton, a Dél-budai Tankerület igazgatója, Király Nóra alpolgármester, Jankó István, Csernus László és Budai Miklós önkormányzati képviselő, Vargáné Dr. Kremzner Zsuzsanna jegyző és Győrffyné Molnár Ilona humánszolgálati igazgató is.

Az idei tanév 2019. szeptember 2-tól 2020. június 15-ig tart. A tanulóknak összesen száznyolcvan napot kell iskolában tölteniük, kivéve a középfokú iskolák végzőseit, nekik az utolsó tanítási nap 2020. április 30. lesz. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap október 25., a szünet utáni első tanítási nap november 4. A téli szünet előtt utoljára december 20-án kell iskolába menni, majd legközelebb 2020. január 6-án. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2020. április 8., a szünet utáni első pedig április 15.

(Újbuda)