Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 8. szerda, Mihály

Szülők és nevelők együtt roptak a Bethlenben  

Tizenkettedik alkalommal báloztak együtt szülők és nevelők a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnáziumban, február 14-én. A jelmezbál témája a 70-es, 80-as évek diszkókorszaka volt. Támogatói jegyek megvásárlásával az iskola informatika termének modernizálását segítették a szülők.

Kísérletek, amiket látni kell  
 

Égés, forrás, fagyás, ütközés, törés. Csak néhány ízelítő a látványos kísérletek történései közül, melyeket a Műszaki Egyetem egyik előadótermében mutattak be a gyerekeknek. A BME Fizika Intézete tehetséggondozó programjának köszönhetően rengeteg kivételes képességű, és tudású fiatal indulhat el a tudományos pályán, az egyetem ezért már a középiskolások között is vadászik a géniuszjelöltekre. A „Kísérletek, amiket látni kell” program azonban nemcsak nekik szól. A Cél, hogy minél több diák kedvelje meg a fizikát.

Farkas Berci az iskolában  
 

Az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan látogatott el a Petőfi Sándor Általános Iskolába, hogy beszámolót tartson a diákoknak űrutazásának érdekességeiről. A veterán asztronauta olyan érzékletesen beszélt élményeiről, mintha csak tegnap járt volna a csillagok között. Az űrhajós szerint már nem kell sok idő ahhoz, hogy ne csak a kiválasztottak részesülhessenek a különleges élményben.

Comenius-díj Gyurcsó Zsuzsának  

Gyurcsó Gyuláné, az Újbudai Pedagógiai Intézet igazgatója 2014. január 17-én az Apáczai Kiadó budapesti székhelyén ünnepélyes keretek között vehette át a kuratórium döntése alapján a kiadó által alapított Szakértői és Szaktanácsadói Comenius-díj különdíját. 

Rendhagyó énekóra a Porossal  
 

zenekar, társulat

Igazi falusi lagzi hangulatot teremtett a Fonóban adott koncertjeiről a kerületben is ismert Poros Zenekar a Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében. A "rendhagyó énekórák" sorozat országos misszióját a Muzsikás Együttes indította útjára, melynek szintén tagja a Poros vezetője. A vidám tanórán játékos formában vezették be a gyereket a népzene és a hangszerek világába.

Környezettudatos nap Őrmezőn  
 

Az Őrmezei Általános Iskola környezettudatos napot szervezett a diákjainak, hogy ezzel is erősítse bennük a környezet iránt elkötelezett szemléletet. Az intézmény számos érdemei között talán arra a legbüszkébb, hogy 2012 óta az örökös ökoiskola címet viselheti.

Díjazták a Czóbel Béla rajzverseny legjobbjait  
 

gratuláció, köszöntés
A Tondó Rajziskola negyedik alkalommal rendezte meg a kerületi diákok számára a Czóbel Béla rajzversenyt, melyen tavaly óta az óvodások is bemutatkozási lehetőséget kapnak. A legjobb rajzokból egy kiállítást is szerveztek az önkormányzat Bartók Béla út 10. szám alatti ingatlanában. A szervezők a versennyel az újbudai tehetségeket szeretnék kiemelni az ismeretlenség homályából és lehetőséget biztosítani számukra a művészeti érvényesülés rögös útján.

Új Tehetségpontok a kerületben

Az Újbudai Tehetségsegítő Tanács örömmel tájékoztatja az olvasókat, hogy az NTP-TSZH-M-MPA-12-es pályázat eredményeként elnyerte a Partner Tehetségsegítő Tanács címet, valamint 17 új Tehetségponttal gazdagodott a kerületi tehetséggondozó hálózat. Az előzetes felkészítést, majd a sikeres regisztrációt követően öt óvoda és tizenkét iskola vált regisztrált Tehetségponttá. A pályázatkiíró az Újbudai Tehetségsegítő Tanács mentorálási tevékenységét elismerte azzal, hogy a jó gyakorlatok sorában közzé tette. 

VI. Újbudai Köznevelési Konferencia

2013. november 28-án az Újbuda Önkormányzata, az Újbudai Pedagógiai Intézet, a KLIK XI. Budapesti Tankerülete, az Újbudai Igazgatói Munkaközösség, valamint az Újbudai Óvodavezetői Munkaközösség szervezésében került megrendezésre a VI. Újbudai Köznevelési Konferencia a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében.

Advent német módra  

Imre Ferenc, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke beszédet tart
A kerületben élő német nemzetiség adventi ünnepséget rendezett a gazdagréti Törökugrató Általános Iskolában, a kisdiákok produkciói előtt pedig a német önkormányzat tartotta meg éves közmeghallgatását. A kerület négy oktatási intézményébe, a Törökugrató utcai, és a Teleki Blanka általános iskolába, valamint a Kelenvölgyi és a gazdagréti Szívárványszín óvodába járó gyerekek származásuknak megfelelő nemzetiségi oktatásban részesülnek.

Új mászókát kapott a Tesz-Vesz ovi  
 

A Tesz-Vesz Óvoda lakóit is meglátogatta a Mikulás, hogy a jó gyerekeknek átadja ajándékait. De a piros csomagokkal együtt egy új EU-konform mászóka is érkezett az intézménybe, amiről a nagyszakállú szerényen elárulta, nem tőle, hanem az önkormányzattól származik. A gyerekek dalokkal és versekkel hálálták meg az ajándékokat.

Ünnepeltek a Bethlenben  

ünnepség, köszöntés
Az iskola most ünnepelhette fennállásának 125. évfordulóját. Látványos műsorral, iskolatörténeti vetélkedővel, öregdiákok szerepeltetésével és flashmobbal ünnepelt a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium.

Köznevelési Konferencia  

konferencia, találkozó
November 28-án került megrendezésre a VI. Újbudai Köznevelés Konferencia a Szent Imre Gimnázium Dísztermében, óvodapedagógusoknak, általános és középiskolai tanároknak, valamint a szakma egyéb képviselőinek.

15 szakma egy iskolában

A Leiningen úton működő Újbudai Speciális Szakiskolába sajátos nevelési igényű tanulók, és enyhe értelmi sérültek járnak szakmát tanulni. Többségükben olyan gyerekek, akik tanulási nehézségeik, vagy viselkedési problémáik miatt kilógtak a sorból az általános iskolában. Az intézmény 40 éves évfordulója alkalmából nyílt napot rendezett, melyen kiderült az itt végzett tanulók hátrányuk ellenére cseppet sem tudnak kevesebbet a szakmáról, mint átlagos képességű társaik.

Karácsonyfadísz készítő verseny iskolásoknak  

karácsonyfadíszek

Az Önkormányzat az elmúlt évekhez hasonlóan idén is karácsonyfadísz készítő versenyre invitálja a 11. kerületi iskolásokat. A diákok egyénileg négy korcsoportban indulhatnak: 1-2. osztály; 3-4. osztály; 5-6. osztály; 7-8. osztály; az osztályközösségek pedig két korcsoportban: alsó és felső évfolyam.

Együttműködés született az Edutus Főiskolával  

Idén új főiskolával bővült a kerület, a tatabányai székhelyű Edutus Főiskola a Bécsi útról a Villányi útra költözött. Budapesti tagozatát az Általános Vállalkozási Főiskola harmadik emeletén működteti szeptembertől, ahol alap és mesterszakon kizárólag üzleti képzésekkel várja a jelentkezőket. Az egyetemekkel szokásos önkormányzati együttműködési megállapodást kivételesen rövid idő alatt sikerült tető alá hozni.

Márton nap a Szent Bendekben  

A Mezőkövesd utcai Szent Benedek Iskolaközpont hatalmas gyerekzsivajjal telt meg a hétvégén. A katolikus intézmény szülői közössége minden novemberben Márton napi rendezvényt szervez az iskolában, amelynek minden egyes perce a gyerekek kikapcsolódásáról szól.

Multimédiás verseny

Idén kilencedik alkalommal rendezték meg a diákok körében igen népszerű multimédiás versenyt  november hetedikén az önkormányzat üléstermében. Egyúttal az Olvass velünk! című verseny díjait is átadták.

Európai Montessori Kongresszus a Keveházában  

Idén Budapest adott otthont a XIV. Európai Montessori Kongresszusnak, melynek keretében öt nemzet Montessori tanárai, igazgatói látogatták meg a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium Keveháza utcai telephelyét október 18-án. A holland, norvég, svéd, lengyel és német vendégeket egy kiállítás várta, amely a "Színek projekt" ötletes, kreatív gyermek munkáit mutatta be.

A Távol-Keleten hódít a magyar testnevelési módszer  

A szingapúri alapfokú iskolákban jó ideje magyar mentorok oktatják a hazai testnevelési gyakorlatot - erről tartott sajtótájékoztatót a Grosics Gyula Sport Általános Iskola igazgatója. Az utóbbi években a Dél-kelet ázsiai térségben olyannyira megnőtt az érdeklődés a magyar sportpedagógia iránt, hogy az államtitkárság a legjobban exportálható oktatásmódszertanként emlegeti azt.

Tanévet nyitott a Pedagógiai Intézet  

megbeszélés

A kerületben folyó oktató-nevelő munkát összefogó és támogató Újbudai Pedagógiai Intézet megtartotta hagyományos intézményi tanévnyitóját. Az eseményen elismerték a kimagaslóan teljesítő pedagógusokat, valamint szakmai előadásokat tartottak az iskolákban szeptembertől hatályba lépő változásokról.

Egyházi fenntartás alá került a Számalk középiskola  

sajtótájékoztató

A húsz éves múltra visszatekintő SZÁMALK Szakközépiskola új irányítás mellett folytatja tovább oktatói munkáját. Az intézmény a 2013/2014. tanévet, története 21. oktatási évét a Don Bosco Szalézi Társasága útmutatásával kezdi meg SZÁMALK- Szalézi Szakközépiskola néven. A fenntartóváltás apró, de annál fontosabb változásokat fog hozni az iskola életében.

Átadták a Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért díjakat

"A tudásnak nem csak informálnia, hanem inspirálnia is kell." - idézte Tagore szavait dr. Hoffmann Rózsa, az EMMI köznevelésért felelős államtitkára köszöntő beszédében a "Bonis Bona" díjak ünnepélyes átadóján augusztus 28-án este a Nemzeti Színházban, ahol több mint 400 pedagógus, szakember vehetett át az elismerő oklevelet kiemelkedő tehetséggondozó teljesítményéért.

Oldalak