Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Diákolimpia

Díjazták a kiemelkedő sportteljesítményeket  
 

Kitüntették a diákolimpia legjobbjait, és átadták a Papp László Sportolói Ösztöndíjakat november 6-án, az önkormányzat dísztermében. Az intézményvezetők is ekkor vehették át az eredményességi támogatásról szóló szerződéseiket, emellett elismerésben részesült két pedagógus.

Diákolimpia: ezúttal a legkisebbek ugrottak a vízbe  
 

A három legfiatalabb iskolás úszókorosztály, azaz 6-7, a 8-9 és 10-11 évesek küzdelmével folytatódott a kerületi Diákolimpia a Nyéki Imre Uszodában november 17-én. A 172 résztvevő közül a legjobbaknak Hoffmann Tamás polgármester adta át az érmeket és okleveleket.

Diákolimpia volt a Nyéki Imre Uszodában  
 

Újbudai iskolák diákjai álltak rajthoz a kerületi Diákolimpiai Úszóversenyen november 10-én a Kondorosi úti Nyéki Imre Uszodában. A gyerekeket Hoffmann Tamás polgármester köszöntötte.

Díjazták a diákolimpia legjobbjait  

Befejeződött az egész tanévben zajló kerületi diákolimpia, amelynek díjátadójára az önkormányzat dísztermében került sor. Újbuda a korábbi évekhez hasonlóan mind az eredmények, mind a résztvevők számában kiemelkedő teljesítményt nyújtott a 2017/2018-as tanév sportversenyein.

Sportösztöndíjasok és diákolimpikonok  

Hagyományosan a kerület napjához kötődő ünnepi hét keretein belül hirdették ki a Diákolimpia legjobb újbudai sportolóit, valamint a Papp László Sportolói Ösztöndíj nyerteseit az önkormányzat dísztermében november 10-én.

Diákolimpiai tanévzáró  

Kihirdették a Diákolimpia eredményeit. 181 tanítási napból 149-et töltöttek sportos versenyeken a diákok. A kerületi versenyeken 7335-en mérték össze tudásukat 18 sportág 94 versenyszámában. Így szép számmal vettek át kupákat és okleveleket a Polgármesteri Hivatal Dísztermében június 9-én.

Mezei futóverseny festői környezetben  

Kilencszáz gyerek érkezett az Újbudai Diákolimpia egyik legnagyobb rendezvényére, amit idén először festői környezetben a Kamaraerdőn tartottak. A tapasztalatok szerint remekül bevált az új helyszín.

Tíz újbudai érem a Kyokushin Karate Diákolimpia döntőn  

A Budai Harcművész SE újbudai csapatának legfontosabb tavaszi gyerekversenye a Veszprém Arénában megrendezett Diákolimpia országos döntő volt április 2-án. Ilyenkor a kategóriánkénti első három helyezett a felsőoktatási intézmények felvételi pluszpontjait is megkapja.

Tizennyolc újbudai érem a Kyokushin Karate Diákolimpia elődöntőn  

A Budai Harcművész SE újbudai csapata 27 versenyzővel vett részt a félév legfontosabb karatés versenysorozatán, a Diákolimpián, ahol a felsőoktatási pluszpontokért is folyik a harc. Az elődöntőt a várpalotai sportcsarnokban tartották február 28-án, a versenyre 32 sportegyesület 282 versenyzőjének 351 nevezése érkezett.

Újbudai iskolák a legsportosabbak között  

A Budapesti Diáksport Szövetség (BDSZ) és a Főváros közösen tüntette ki az előző tanév legsportosabb fővárosi közép- és általános iskoláit. Ezeknek az intézményeknek a tanulói szerepeltek legeredményesebben a diákolimpiai versenyeken. A legsportosabb 40 iskola közé tartozik az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola valamint a Ciszterci Szent Imre Gimnázium is.

Diákolimpiai atlétika verseny  

A Testnevelési Egyetem Csörsz utcai sportelepén rendezték meg az Újbudai Diákolmpia első szabadtéri atlétika versenyét október 6-án.

Első lett a Grosics iskola a diákolimpián  

Első lett a Grosics iskola a diákolimpián

Kihirdették a kerületi Diákolimpia versenyek eredményeit a Polgármesteri Hivatalban június 11-én. Idén újabb rekord született, mivel több, mint nyolcezer részvevőt regisztráltak a versenyekre, ami közel hétszáz fővel több a tavalyinál.

Oldalak