Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Fizika tanösvény Lágymányoson

10 állomásból álló Fizika Tanösvényen kalauzolják péntekenként az érdeklődő középiskolás csoportokat a Természettudományi Kar Lágymányosi campusán.

A kísérleti laboratóriumokban, az egyetem kutatói az optika, környezetfizika, áramlástan, vagy éppen a biológiai fizika különös jelenségeit illusztrálják látványos kísérletekkel, melyek a középiskolás tananyaghoz kapcsolódnak. A Fizika Intézet honlapján a csoportok előre kiválaszthatják azt a három-négy állomást amelyet szeretnének megnézni, majd telefonon kell időpontot egyeztetni.

Az informatika iránt érdeklődő látogató például megtekintheti a Vizualizációs Centrumot, mely azzal a céllal jött létre, hogy összefogja azoknak a fizikusoknak, matematikusoknak, informatikusoknak és más természettudósoknak a munkáját, akik a képfeldolgozás, az információ-vizualizáció és a számítógépes ábrázolás területen speciális tudással rendelkeznek. A vetítő - Közép-Európában egyedülálló módon - 10 négyzetméteres hatalmas, széles, hátulról vetített vásznon hozza létre a 2.5 millió képpontból álló térhatású képet. A bemutató keretében látható az Univerzum szerkezetéről, annak fejlődéséről készített szimuláció, a biológiai fizikusok által készített, a madarak kollektív viselkedését bemutató szimuláció, de hidrodinamika számítások eredménye is, valódi három dimenzióban.

Cím: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a. (III. bejárat a Duna felől)
Kapcsolat:
Bérczi Szaniszló, egyetemi docens
Email: bercziszani@ludens.elte.hu
Telefon: 209-0555/6786 (közvetlen)
Telefon: 209-0555/6445 (titkárság)

K.A. - Újbuda TV (2008. 04. 22.)

 

Kapcsolódó linkek:

Az ELTE Fizika Tanösvény honlapja

 

ELTE Fizika Intézet

 

Természettudományi Kar Lágymányosi campusa