Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Párkányi óvónők látogattak Újbudára

Óvodák   |   2010, május 26 - 17:23
Nyomtatóbarát változatSend by email
Újbuda egyik partnervárosából, a szlovákiai Párkányból érkeztek vendégek a Palánták Óvodába, hogy az intézmény évzáróján együtt ünnepeljék Pünkösd eljövetelét. A kerületi Palánták ovi már hosszú évek óta szoros kapcsolatokat ápol a szlovákiai Micimackó Óvodával, de a város polgármestere és alpolgármestere sem először vett részt újbudai rendezvényen. A színes programok között a vendég óvónők azt is bemutatták, ők milyen játékokat tanítanak otthon a kicsiknek.

A Palánták ovi hagyományőrző Pünkösdi ünnepségén a párkányi Micimackó Óvoda teljes nevelőtestülete részt vett. A megnyitó után a két nevelő intézmény dolgozói körtáncokat, énekeket és gyermekmondókákat mutattak be egymásnak, tapasztalatokat cserélve ezzel a helyi kulturális jellegzetességekről. Élőné Kiss Mária, a Palánták Óvoda vezetője arról számolt be, a vendégeskedés nem új keletű kezdeményezés, hiszen hat éves múltra tekint vissza a két intézmény kapcsolata. A Palánták óvónői már háromszor jártak Párkányban, melynek alkalmával farsangi ünnepségen és szakmai napon vehettek részt, de a Micimackósok is több ízben látgattak a XI. kerületbe. A keresztény ünnep hagyományainak bemutatására a gyerekek köszöntőműsorral készültek, majd minden résztvevő szemezgethetett a Pünkösdi Vásár ovisok által készített portékái közül, melyeket néhány fabatkáért lehetett megvásárolni. (Az Újbuda TV képes beszámolóját hétfőn láthatják a tévében 18 órakor, és kedden itt az Interneten. - a szerk.)