Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

MeseKerék Vetélkedő

Óvodák   |   2014, január 15 - 14:49
Nyomtatóbarát változatSend by email
A MeseKerék Vetélkedő Adományprogram azért jött létre, hogy minél több óvodáskorú gyermek megismerkedhessen a futóbiciklivel, ami az egyik legjobb készség és képességfejlesztő játék.

A vetélkedőre az óvodák a kisgyermekek közreműködésével kitalált, biciklis témájú mesével nevezhettek. A vetélkedőn szakmai zsűriként közreműködött Nemere István és a Kolibri Kiadó. A program életre hívója, Székely Áron, a tanulobicikli. hu Kft. vezetője idén 9 intézmény között közel száz tanulóbiciklit oszt szét a vetélkedő három kategóriájának dobogós helyezettjei között. – Öröm volt látni, hogy milyen sok nevezés érkezett –mondta Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő, aki megköszönte mind a 17 óvodának, hogy részt vett a vetélkedőben. Köszönetet mondott a díjátadón a Domokos Péter Pál Általános Iskolának és a XI. kerületnek is, hogy helyszínt biztosított a rendezvénynek. A képviselő asszony hozzátette, a beküldött mesék nemcsak a gyerekekben ébresztenek gondolatokat, hanem a felnőttekben is. Nagyon jó ötlet, hogy a kicsikben növelik a kerékpározás iránti vágyat, mert a bicikli kiterjeszti az emberek mozgásterét, egészséges sporteszköz, megtanít bennünket a sebesség örömére és a haladás veszélyeire – azaz az életre. Díjazottak: MINI I. helyezett: A varázsbicikli c. videó, mezőkeresztesi Harmatcsepp Óvoda, 1. sz. tagóvodájának előadása II. helyezett: Mackó és barátai c. pályázat, Napsugár Óvoda, Piliscsaba III. helyezett: Vilmos a kis futóbicikli c. mese, mezőkeresztesi Harmatcsepp Óvoda 2. sz. tagóvodája MIDI I. helyezett: Csicsergő Fülemülék Mesekeréken c. mese, újbudai Csicsergő Óvoda II. helyezett: Az álom c. mese, Keveháza Utcai Óvoda, Budapest XI. kerület III. helyezett: Bibi és Bebe álma c. csodaszép hangoskönyv és mesekönyv, Szent László Általános Művelődési Központ óvodásainak munkája, Baja MAXI I. helyezett: Nóci és Lóci karácsonya, c. mese, Mosolygó Tagóvoda, Budapest III. kerület II. helyezett: Kata új biciklije, c. mese, szentimrevárosi Gesztenyéskert Óvoda, Budapest XI. kerület III. helyezett: A járművek versengése c. mese, az újbudai Mozgolódó Óvoda pályázata