Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 24. csütörtök, Eszter, Eliza

Ünnepélyesen is átadták az új óvodai épületet Őrmezőn

Bár valójában tavaly év végén birtokba vehették a gyerekek a Neszmélyi úti Óvoda új tagépületét, az ünnepélyes átadásra február elsején került sor. Az egykor bölcsődeként működő épületet néhány hónap leforgása alatt teljesen felújították és két új csoportot hoztak benne létre.

Az 50 fő befogadására alkalmas új intézménybe jelenleg 36 kiscsoportos jár. Őket korábban létszámhiány miatt utasították el a kerületi óvodákból. Az ünnepségre zenés-táncos és verses produkcióval készültek a gyerekek. Az eseményre ellátogatott a körzet önkormányzati képviselője, Endrődi József, az oktátásért felelős alpolgármester, Molnár László és Hoffmann Tamás is, aki nemcsak polgármesterként, hanem apaként is úgy látja, fontos, hogy minél több óvodai férőhelyet teremtsenek a kerületben. A polgármester stábunknak elmondta, hamarosan újabb épület átadására is sor kerül, tavasszal nyitják meg az albertfalvi óvodát, amely további közel 70 gyermek és persze család mindennapjait könnyíti majd meg. Az átadóról készített felvételt pénteken este hat órakor tekinthetik meg az Újbudai TV Újbudai Mozaik című műsorban.

LEGFRISSEBB
×

Évfordulót ünnepeltek a Mozgolóda óvodában  

Több mint negyven éve nyílt meg a jelenleg Mozgolóda néven ismert óvoda a Lecke utcában. Ez adta az apropóját, hogy fogadással és zöld fal átadásával ünnepeljenek április 13-án.