Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 11. szombat, Ferenc

Tanévnyitó a pedagógiai intézetben

A kerületben folyó oktató-nevelő munkát összefogó Újbudai Pedagógiai Intézet megtartotta hagyományos intézményi tanévnyitóját. Az eseményen elismerték a környezeti nevelésben kimagaslóan teljesítő pedagógusokat, a szervezet éves programjából pedig kiderült, az intézet a törvényi változásokra is felkészíti Újbuda tanerőit.
Az önkormányzat évek óta kiemelt figyelmet fordít a "zöld szemlélet" kerületi meghonosításában, amelyet elsősorban az oktatási intézményeken keresztül szeretne elterjeszteni. A megnyitón ennek szellemében elismerő okleveleket és jutalmakat adtak át azoknak a pedagógusoknak, akik a környezeti-, és egészségnevelés terén az elmúlt években kiemelkedő munkát végeztek. Az UPI igazgatója, Gyurcsó Gyuláné arról is tájékoztatott, az idei tanév szakmai programjainak megtervezésekor ügyeltek arra, hogy jusson idő felkészíteni pedagógusaikat a várható változások befogadására. A következő évben bevezetésre kerülő új közoktatási törvény és Nemzeti Alap Tanterv ugyanis kihívások elé állítja az oktatásban dolgozókat. Az éves irányelveket meghatározó idei tervezetben külön hangsúlyt helyeznek az erkölcsi, etikai nevelésre, valamint az intézmény központi tevékenységének számító egészségnevelésre és tehetséggondozásra, amely országos szinten is egyre nagyobb figyelmet kap. Az évnyitón az árvíz sújtotta Szendrőlád polgármestere és a helyi napközi otthonos óvoda és általános iskola igazgatója is részt vett. A kerületi pedagógus közösség ugyanis nyár elején úgy döntött, a Pedagógus est tombola bevételeit a károsult település oktatási intézményének ajánlják fel. Az Igazgatói Munkaközösség vezetője, Homolay Károly Szendrőlád polgármesterének, Joó Istvánnénak 250 ezer forintot nyújtott át.