Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 12. vasárnap, Pongrác

Sportudvart kapott a Pető Intézet

A Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete elsősorban a központi idegrendszer sérült gyerekek fejlesztésével foglalkozik, de számos más képességzavarral küzdő fiatal rehabilitációját is végzi. Egy sportszergyártó cég az első szellemi hungarikumot, a Pető módszert alkalmazó intézet számára komplett sportudvart építtetett, a köztársasági elnök felesége pedig ünnepélyesen felvállalta az intézet fővédnöki szerepét.
Az ismert sportáruház lánc jóvoltából többfunkciós mászóka, mozgássérültek számára kialakított kosárlabda pálya és egy speciális akadálypálya kapott helyet a Pető Intézet kertjében. Utóbbi segítségével a gyerekek különböző ötletes feladaton keresztül gyakorolhatják, mire kell ügyelniük, ha kimennek az utcára, vagy átmennek a zebrán, de a lejtőn való közlekedést és járdaszegélyre kaptatást is megtanulhatják. - Nagyon kevés lehetőségünk van eljutni bárhová, mert a mi gyerekeink nem tudnak felszállni a villamosra, nehezen oldjuk meg a közlekedést. Ezért nagyon örülünk, hogy itt helyben, az iskola területén tudnak majd játszani, sportolni – számolt be a beruházás előnyeiről az intézet igazgatója, Stocker Tiborné. A Villányi úti komplexum vezetője azt is elmondta, az elkészült sportudvar új lendületet adhat azon kezdeményezésüknek, amely magasabb szintre emelné az intézet sporttevékenységét. - Az itt lakókkal a legkülönbözőbb fejlesztő sportokat gyakoroljuk, ezért a jövőben a para sportolókhoz hasonlóan szeretnénk versenyeken is részt venni - tette hozzá. Az átadóünnepség kiemelt vendégeként a köztársasági elnök felesége, Schmittné Makray Katalin is jelen volt a rendezvényen, aki ezúttal felvállalta a Pető Intézet fővédnöki szerepét. Az államfő neje elmondta, 1995-ben a spanyol király feleségének kísérőjeként, Zsófia királyné külön kérésére csodálhatta meg először az akkor még a Kútvölgyi úton működő intézet munkáját. Azt is elmondta, egykori sportolóként jól tudja, mennyi lelkierő, akarat és küzdeni tudás kell ahhoz, hogy ezek a gyerekek képesek legyenek fejlődni, előrelépni életükben. Az intézetben a Dr. Pető András által kifejlesztett, ún. Pető módszerrel, a konduktív pedagógiával folyik a mozgássérültek fejlesztése. A már csecsemőkortól az intézetben fejlesztett gyermekek több mint negyede iskoláskorra eléri a környezet által elvárt színvonalat. A konduktív pedagógia világszerte elterjedt az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Izraelben, Japánban és számos más helyen. A Pető Intézet öt éve esélyteremtő osztályt indított, ahol a tanulási problémákkal, részképesség zavarokkal küzdő egészséges gyerekeket is képeznek.