Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Montessori módszer a Keve suliban

Családias légkör, játékosság, de a követelmény ugyanaz.

Ma már az általános nevelési módszertől jó néhány, eltérő irányzatot alkalmazó óvodával, iskolával is találkozhatunk. A legtöbb ilyen intézmény alapítványi vagy magániskola formájában működik. Ez pedig nem ritkán alaposan megterhelheti a szülők pénztárcáját, de sokan hajlanak mégis arra, hogy vállalják ezt az áldozatot, mivel sok olyan pluszt tudnak nyújtani, amit a hagyományosak nem. A Keveháza utcai iskolában azonban mostantól megszűnhet ez az akadály, hiszen önkormányzati támogatással kísérleti jelleggel két Montessori osztályt is elindítottak. 


Az intézmény vezetője, Dr. Ecsedi Andorné az iskolában tartott nyílt, bemutató órák alkalmával arról tájékoztatott, tehetséggondozó osztályok már évek óta futnak náluk, ezek azonban nem működnek olyannyira egységes, kidogozott rendszerű koncepció szerint, mint amit a Montessori-módszer kínál. 


A Maria Montessori nevéhez fűződik, aki 90 évvel ezelőtt nyitotta meg első intézményét Casa dei Bambini néven Rómában. Pár év múlva a módszer már elterjedt Nyugat-Európában és Amerikában is, majd nemsokára ismertté vált minden kontinensen. Ma újra reneszánszát éli az alternatív tan, hiszen a világ gyors fejlődése miatt nem a tudás mennyiségére, hanem a személyiség formálására, a képességek fejlesztésére kell törekedni. Maria Montessori pedagógiájának legjellemzőbb mondata: "Segíts nekem, hogy magam csinálhassam!" 

A tanuló tehát kérhet segítséget - magyarázza az igazgatónő - de csak annyit, amennyire szüksége van az önálló feladatmegoldáshoz. Az új osztályban indirekt módon érzelmi nevelés is folyik, hogy a gyerekek egymással és tanáraikkal is egészséges kapcsolatokat létesíthessenek. A kölcsönös megértés és szeretet, önmaguk és egymás megismerése mind egy cél felé vezet: hogy boldog gyerekek legyenek. 


Ezt a családias, játékos légkört segíti az is, hogy a tanítók nem az emelvényről nyilatkoztatja ki az elsajátítandó információkat, előad, parancsol, hanem közéjük ül, együtt dolgozik velük, mint egy "nagy diák". A gyermekek a munka során megtanulják kivárni egymást, és tisztelni a másik foglalatosságát. Megtanulnak örülni a másik eredményeinek, segíteni egymáson. Itt a cél az összetartozás, az egymásra figyelés, az önfegyelem és a felelősségtudat kifejlesztése. 


A Montessori pedagógia eredményeként tehát nyugodt, békés légkörben egymással toleráns, segítőkész, tevékeny gyermekeket neveljenek. A módszer fontos része a környezettudatos nevelés is. Elérendő cél, hogy a kisdiákok szeressék és védjék környezetet, és értékeljék a szépet mindenütt, így például a művészetben is. 

Ezekhez a fontos célokhoz, és kifinomult módszerekhez természetesen rendkívül felkészült pedagógusok kellenek - teszi hozzá az igazgatónő. A tanárok egy 120 órás továbbképzésen vettek részt, közben pedig az ELTE két éves kurzusára járnak, melynek végén szakvizsgával kell bizonyítaniuk tudásukat. Az órák családias hangulata ellenére ugyanis a módszer hatalmas munkát igényel a tanítóktól, minden percet meg kell tervezniük. A tapasztalatok szerint pedig a játékosság sem vezet anarchiához, a gyerekek rendkívül fegyelmezetten dolgoznak a módszer egyik jellegzetességét képező speciális készségfejlesztő eszközökkel. 


A nem siettető, részletekre is odafigyelő attitűd mellett azonban a követelmény ugyanaz, mint a hagyományos osztályokban. A tantervet be kell tartani - hangsúlyozza az intézmény vezetője. A tankönyvek, az órarend és a követelményrendszer megegyezik más osztályokéval, így a gyerekek a 4. osztály végére ugyanazt tudják, mint a többiek. A montessorisoknál azonban gyakran előfordul, hogy egy órán belül matekoznak, énekelnek és környezetismeretet is tanulnak. 


Az igazgatónő azt is elárulta, indulnak a Zöldkert pályázaton is, amelynek keretében kicsi veteményes kertje lehetne minden osztálynak, hogy jobban vizsgálhassák a növények fejlődését. Az érdeklődő szülők a bemutató óra után nagy lelkesedéssel és számtalan kérdéssel árasztották el az igazgatónőt, aki arról biztosította őket, minél több Montessori osztályt szeretnének indítani a jövőben.

T. D. - ÚjbudaTV (2008. 03. 26.)