Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 11. szombat, Ferenc

Közoktatási konferencia: fókuszban a szülők

Az Újbudai Pedagógiai Intézet és az önkormányzat immár harmadik éve rendezi meg közösen az Újbudai pedagógusok szakmai kongresszusát. A találkozó ezúttal a nevelési-oktatási folyamat egyik kulcsfontosságú, de gyakran elhanyagolt szereplőjére a szülőre koncentrált. A szekcióüléseken olyan neves előadók tágították az oktatásban résztvevők látókörét, mint Ranschburg Jenő professzor úr, aki többek között arról mesélt, a szeretet által kreatívabbá is válhatunk.
Molnár László alpolgármester nyitóbeszéde után átadta a Kreativitás Verseny legjobbjainak járó díjakat, majd a Dr. Ranschburg Jenő gyermekpszichológust szólították a kongresszus plenáris ülésének megtartására. A pedagógustalálkozón a megelőző években a tanítót, majd a gyermeket állították a vizsgálódások középpontjába, idén a harmadik fontos szereplő, a szülő került terítékre. Az évente megrendezett konferencia nagy előnye, hogy az oktatási szféra szereplői a szakmai vérfrissítésnek köszönhetően hasznos ötletekkel és a legújabb tudományos eredmények birtokában folytathatják munkájukat saját intézményükben. A pedagógiai intézet munkatársa, Verőné Jámbor Noémi elmondta, a szülők hozzáállása, nevelési stílusa, értékrendszere különösen nagy jelentőséggel bír az iskolai nevelésben, részvételük és együttműködésük nélkül egyetlen nevelési folyamat sem lehet eredményes. Az iskola ugyanis a családból hozott mintákat veszi át és fejleszti tovább. A nevelő intézmény és a család között nagyon fontos az összhang és a bizalom, hiszen ha egyeztetjük céljainkat, értékeinket, hatékonyabbá válhat a nevelési folyamat - magyarázta az oktatási szakember. A későbbi szekcióüléseken neves szakértők, és tudományos munkatársak tartottak előadásokat a pedagógus hitelességéről, a gyermekek fejlődési kríziseiről, a beszéd, magatartás és érintkezéskultúra fejlesztéséről, a művészetterápia személyiségre gyakorolt hatásáról pedig három szakoktató is beszélt. Az ülések utolsó szakaszában kerületi iskolák, óvodák munkatársai osztották meg egymással sikereik titkát és munkatapasztalataikat. A legnagyobb érdeklődésre számot tartó előadás Ranschburg tanár úré volt, aki a tőle megszokott közvetlenséggel, humorral és lenyűgöző előadói stílusával mesélt a szeretet és bizalom nevelésben betöltött szerepéről. A professzor egyébként a napokban vehette át a "Hazám Díjat", amely azoknak a művészeknek, tudósoknak, közéleti szereplőknek jár, akik értékőrző és értékteremtő életművük által Magyarországot szolgálták. Ranschburg Jelnő azzal a megállapítással indította beszédét, a gyermekvállalás csökkenése és a nevelési tendenciák afelé mutatnak, hogy egyre kevésbé élünk gyerekszerető társadalomban. Ezért is különösen fontos, hogy gyermekünk elegendő szeretetben részesüljön mind otthon, mind pedig az iskolában. A csemeténk felé sugárzott szeretet ugyanis nemcsak a szeretet képességével ruházza fel őt, de kreatívabbá is válik általa. - Hiszen a kreativitás nem csupán intellektuális kérdés, annak a bátorsághoz is köze van. Ha érzem a szeretet és bizalmat magam mögött, merek nagy dolgokra vállalkozni, merek másképp csinálni valamit, mint mások - magyarázta a pszichológus. A szakember azt is megerősítette, a pedagógusnak mindent el kell követnie, hogy jó kapcsolatot teremtsen a családdal, hiszen a szülőktől függetlenül, vagy velük szemben szinte lehetetlen eredményeket elérni. (Az Újbuda TV képes beszámolóját hétfőn láthatják a tévében 18 órakor, és kedden itt az Interneten. - a szerk.)