Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 11. szombat, Ferenc

Felülvizsgálják az iskolák működését

A kerületi általános iskolák igazgatói Újbuda vezetésének mutatkoztak be a hivatal egyik tárgyalótermében. A találkozón Hoffmann Tamás polgármester hivatalosan is bejelentette, az önkormányzati feladatmegosztás értelmében Molnár László alpolgármesterhez kerül a szociális és oktatásügy felügyelete.
Az eseményen Újbuda polgármestere elmondta, Jelen Tamás társadalmi megbízású alpolgármester a kerület vagyongazdálkodásáért, Kupper András a kultúráért, Molnár László pedig a szociális és oktatásügyért felel a jövőben. Az iskolaigazgatók személyes bemutatkozása után Molnár László bejelentette, a következő hónapokban átvilágítják Újbuda oktatási intézményeit. Erre azért van szükség - folytatta az alpolgármester - hogy felfedjük a működési hibákat, spóroljunk a felesleges kiadásokon, és hatékonyabbá tegyük az intézményekben folyó munkát. A politikus szerint a vizsgálatnak jelentős haszna van abban is, hogy ezáltal képet kapnak arról, milyen hatással voltak a korábbi évek önkormányzati döntései a pedagógiai munkára. A kerület vezetése csak ezután alakíthatja ki hosszú távú oktatási stratégiáit, és végezheti el az intézményhálózatot érintő szükséges átalakításokat. Molnár László kijelentette, egységes lesz a finanszírozás, így nem lesznek kivételezett intézmények. Legfőbb céljaként az oktatás minőségének fejlesztését nevezte meg, amely szerinte elképzelhetetlen az alapfokú képzés megerősítése nélkül. - Az írás, olvasás, szövegértés készségének, még ha tovább is tart a megtanítása, biztosnak kell lennie, hiszen ezek nélkül súlyos problémák adódhatnak a közép-, és felsőoktatásban - tette hozzá. Az eseményen az is elhangzott, az önkormányzat vissza szeretné adni a pedagógusok becsületét, a munkájukhoz alapvetően szükséges motivációt pedig ösztönző programokkal segítenék. Jankó István, az Oktatási Bizottság elnökeként elmondta, rendet szeretnének tenni az elmúlt időszakban szabadjára engedett szférában, mégpedig szigorú szakmai elvek alapján. Jelen Tamás alpolgármester arról tájékoztatta a jelen lévő vezetőket, a jövőben rossz híreket is fognak hallani az intézményi költségvetések kapcsán, ugyanakkor kijelentette, lát még rejtett forrásokat a rendszerben. Az elérendő cél az egységes intézményhálózat kiépítése, amelyben minden szereplő jól jár - tette hozzá Molnár László, aki azt is megemlítette, a teljesítmény mérések és iskolai versenyek terén fontos szerepet szánnak az Újbudai Pedagógiai Intézetnek. (Az Újbuda TV képes beszámolóját hétfőn láthatják a tévében 18 órakor, és kedden itt az Interneten. - a szerk.)