Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 12. vasárnap, Pongrác

Ez valóban csoda!

A XI. kerületi Mezőkövesd utcai régi, bezárt iskolaépületben hazai és - Habsburg Lotharingiai Mihály főhercegnek köszönhetően - nemzetközi összefogással, több mint 600 millió forintos beruházással alakították ki az új Szent Benedek Iskolaközpontot, amely összesen 810 férőhelyes óvoda, általános iskola és gimnázium egyben. Az ünnepélyes tanévnyitón Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is beszédet mondott.
A magyar állam pontosan ismeri az egyházi iskolák jelentőségét és szolgálatát, és tudja azt, hogy teljességükben kell elismerni azokat - emelte ki Semjén Zsolt a fővárosi Szent Benedek Iskolaközpont megnyitója előtti szentmisén csütörtökön. A miniszterelnök-helyettes a XXII. kerületi Szent Lipót templomban úgy fogalmazott: az állam teljes mértékben biztosítja a vallás szabadságát, ugyanakkor mint közfeladatot ellátó intézményeket az államnak pontosan ugyanúgy kell finanszíroznia az egyházi iskolákat és intézményeket, mint a hasonló feladatot ellátó állami és önkormányzati intézményeket. Hangsúlyozta: meghozták azokat a törvénymódosításokat, amelyek megszüntetnek minden diszkriminációt, így az egyházi intézmények, és ez az iskola is, megkapja azt a finanszírozást, mint az összes többi, hasonló feladatot ellátó állami, önkormányzati intézmény. Semjén Zsolt szerint a Szent István-i tanulság úgy is megfogalmazható, hogy ami jó az egyháznak, az jó az országnak, és ami jó az országnak, az jó az egyháznak. Az egyházi iskolákból és intézményekből olyan gyerekek és felnőttek lépnek ki, akik "Isten és ember iránti szeretetből teszik azt, amit tesznek és ez hasznára válik mindenkinek" – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes. Habsburg Lotharingiai Mihály az Újbuda TV-nek nyilatkozva elmondta, hogy az iskola létrejötte számára valóban nagy öröm, hiszen közel 10 éve sokat dolgozott érte. Hoffmann Tamás Újbuda polgármestere elmesélte, ő éppen a korábban itt működő iskola padjában tanult, ezért személyes élményei fűződnek e falakhoz. Az új épületben a legmodernebb multimédiás eszközök segítségével, korszerű nyelvi laborokban folyhat az oktatás, második nyelvként a spanyol, német és francia között lehet választani. Mivel a Krisztus Légiója Kongregáció számos országban van jelen a nemzetközi oktatásban, ezért a Szent Benedek Iskolaközpont magáénak tudhat egy írországi testvériskolát is. Hozzátették: ezekben az osztályokban emelt óraszámban tanítják az informatikát, s a diákok automatikusan, ingyenesen vehetik majd kézbe az ECDL vizsgát. Az iskola állami finanszírozású, az oktatás ingyenes.