Emlékezzünk Kiss Árpádra

A Kiss Árpád Emlékbizottság programadó alakuló ülésének összehívását 2007. január 24-én sajtótájékoztatóval egybekötve tartották meg az Újbudai Pedagógiai Szolgáltató Központ előadótermében.

Az ülés keretében a nagy pedagógus születésének 100. évfordulója alkalmából Kiss Árpád Emlékévet hirdettek.

De nincs mit tenni: a múlt iskolájában nem lehet a jövő emberét nevelni. Kiss Árpád szemléletmódja: egységben látni és láttatni a neveléstudományt, mint komplex egészet, melynek a felnőttoktatás is természetes része volt.

Ezen átfogó, egyetemes elképzeléstől nem tágított, szemlélete mellett élete végéig kitartott, s tudását is ebben a szellemben adta át.

1907-ben született Csernátfaluban, Brassó megyében. A Budapesti Tudományegyetemen diplomázott francia- és német nyelv és irodalomból 1932-ben, majd két évvel később bölcsészdoktori oklevelet szerzett franciafilológiából, filozófiából és pszichológiából.

1944-ig gimnáziumi tanár volt, majd egyetemi magántanár lett, közben az Országos Közoktatási Tanácshoz került, s annak 1945-től (új nevén: Országos Köznevelési Tanács) ügyvezető igazgatója. Szerkesztette a Köznevelés című lapot, majd az Országos Neveléstudományi Intézetben vezette a didaktikai részleget egy évig. Ezután kisebb megszakításokkal hat éven át volt tanár tanítóképzőben és általános iskolában.

Töretlen kitartása révén 1956-tól a Pedagógiai Tudományos Intézet munkatársa (közben 1962-től új nevén: Országos Pedagógiai Intézet), 1967-től tanszékvezető főiskolai tanára lett és nyugdíjba vonulásáig (1976) vezette az intézet didaktikai tanszékét. Tanított az ELTE-n és a Műegyetemen, 1957-től tagja a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottságának, 1966-tól a neveléstudományok kandidátusa.

Egyik megalapítója volt az új Magyar Pedagógiai Társaságnak, amelynek először két évig alelnöke, majd 1974-1979-ig elnöke volt.

Számtalan konferenciát szervezett, a köz- és szakmai figyelmet egyaránt a nevelésügy felé igyekezett fordítani, sikerrel. Többek között az is az ő érdeme, hogy a Pedagógiai Társaság hangsúlyt fektetett a pedagógus, mint hivatás témakörére, felvetődő kérdéseire. 1979-ben, hetven éves korában hunyt el.
A TIT, csöppet sem túlzóan, a modern magyar neveléstudomány megalapozójának nevezte.

Sokat foglalkozott az önművelés, az önképzés kérdésével. Vallotta, hogy szükséges a folyamatos, életen át tartó művelődés. Foglalkozott módszertani, didaktikai problémákkal is, mely igen fontos a felnőttoktatás, és annak metodikai szempontjából.

Rendszeresen járt különböző konferenciákra, belföldön és külföldön egyaránt, képviselte Magyarországot az UNESCO konferenciáin. Vitathatatlan érdeme a számos külföldi pedagógiai mű fordítása és kiadása, többek között Piaget műveit is ő fordította.

Az 1960-as évektől kezdve nagy érdeklődéssel vett részt a programozott tanulás és a számítógépek oktatási felhasználásáról szóló kutatásokban; több tanulmányt írt e témában is. 1979-ben halt meg.

Z. A. - Újbuda WEB (2007. 01. 27.)