Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 11. szombat, Ferenc

Elismerték az intézményvezetőket

Újbuda Önkormányzata a kerület közoktatási intézményeinek vezetőit, kiemelkedő munkát végző pedagógusait és az iskolák legjobb tanulóit díjazta a Tranzit Art Caféban. A meghívott iskola-, és óvodavezetők nemcsak a polgármesteri dicséretnek örülhettek, hiszen Molnár Gyula azt is bejelentette, a jövőben pozitív értelemben csökken a rés a köztisztviselők és közalkalmazottak juttatásai között.
A Tranzit teraszára szervezett díjátadót a Palánták Óvoda ünnepi táncműsora nyitotta. A rendezvényen hat pedagógus és intézményvezető vehette át a polgármesteri dicséretről szóló oklevelet, de tizennyolc olyan általános iskolás is kitüntetésben részesült, akik saját iskolájukban a legjobb tanulmányi eredményt érték el. Molnár Gyula polgármester az esemény megnyitóján örömét fejezte ki, hogy konfliktusmentes tanévet zártak, és hangsúlyozta a nap jelentőségét a városnyi kerület életében. - A rendezvény nemcsak az elismerésekről szól, ilyenkor ugyanis a tanárok megismerhetik egymást, betekintést nyerhetnek a másik intézményben folyó munkába - tette hozzá Újbuda vezetője. A pedagógusok anyagi elismerésének kérdése hosszú ideje megoldásra vár, a polgármester ezúttal azonban megnyugtató hírekkel szolgált. - Pontosan tudjuk, hogy még hosszú az út a kiegyensúlyozott oktatási szektor megteremtéséig, hiszen az eszközök végesek. Ennek ellenére Újbudán egy kiemelt vezetői pótlékot iktattunk be, de a béren kívüli juttatásokat is jelentős mértékben közelítettük a köztisztviselőkéhez - jelentette be Molnár Gyula. A politikus hozzátette, a szféra fejlesztéséhez járul hozzá az oktatás hatékonyságát növelő digitális táblák folyamatos telepítése, és a sportudvar programok működtetése. A napsütéses délután végül a pedagógusoknak tartott rendhagyó énekórával zárult, melyen a tanári szerepet Sipos Mihály hegedűművész, a Muzsikás Együttes zenésze vállalta. (Az Újbuda TV képes beszámolóját hétfőn láthatják a tévében 18 órakor, és kedden itt az Interneten. - a szerk.)