Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 6. hétfő, Ivett, Frida

Diákok szervezték az ÁVF Napot

Az Általános Vállakozási Főiskolán immár 11. alkalommal kerül megrendezésre az intézmény saját ünnepe, az ÁVF Nap. Az esemény nemcsak üdítően szórakoztató programokat kínált reggeltől estig, de komoly szakmai előadásoknak is helyet biztosított. A nyílt nap tehát azoknak szólt, akik a továbbtanulás és elhelyezkedés kérdéseire szerettek volna válaszokat találni, miközben összeköthették a kellemest a hasznossal.
A vállalkozási főiskola évente megrendezett iskolai napjai nagyban eltérnek a megszokott intézményi ünnepektől. Itt a diákok a tervezés első tollvonásától az utolsó köszönőlevélig mindent maguk szerveznek le. A végzős hallgatók közül a vállalkozásszervezés, az üzleti kommunikáció és a HR főszakirányosok ugyanis minden évben a rendezvény megszervezését kapják gyakorlati vizsgafeladatként. A büdzsé igen szűkös, úgyhogy a tanulóknak elő kell venniük legleleményesebb oldalukat és legjobb személyes kapcsolataikat, hogy tökéletesen teljesítsék a feladatot. Nem csoda hát, hogy a résztvevő 86 diák több mint három hónapig dolgozott azért, hogy a lehető legszínesebb rendezvényt hozzák tető alá. Ez úgy tűnik sikerült nekik, hiszen csak a szórakoztató programokat is alig győztük végigjárni. A jeles nap, amit a díszvendég Kemény Dénes vízilabdaedző nyitott meg, logikai játékokkal, csocsó-, póker-, és prezentációs versennyel kezdődött, de délelőtt indult a kézműves szoba is, ahol játékokat és egyszerű használati tárgyakat készíthettek az érdeklődők természetes anyagokból. Eközben beindult a nagyszínpad is, ahol elsősorban a táncé volt a főszerep. Az akrobatikus rock and rolltól a hastáncig szinte minden műfajban megmutatták magukat az ifjú tehetségek, a délutáni órákban ráadásul egy extravagáns divatbemutatót is megcsodálhattunk. A színpadi műsort estefelé Kovács András Péter stand up commedy showja zárta, aki pedig napközben megfáradt a sok élmény hatására, az megpihenhetett egy vízipipa társaságában az emeleten berendezett teaházban. A szakmai programok is számos hasznos információt nyújtottak azoknak, akik a jövőben az ÁVF-re szeretnének jelentkezni, vagy akik éppen innen indulnak útnak a nagybetűs élet felé. A rendezvény ennek szellemében most először állásbörzével is színesítette a palettát, de több pódiumbeszélgetésre is sor került a versenyképesség, vagy a kreativitás és innováció témakörében. A bázisintézményként működő főiskola meghívta azokat a cégeket is, akiknél a diákok gyakorlati idejüket töltötték. Az álláskeresők ügyes bajos dolgait a CV Ambulancia orvosolta, ahol az állásinterjúra készülők önéletrajzait kozmetikázgatták, és nekik szólt a grafológiai tanácsadás is, melynek segítségével közelebb kerülhettek az érdeklődési körüknek megfelelő szakmához is. Ez a nap tehát a felsőoktatástól innen és túl mindenkinek szólt, de még a sarki fűszeres is betérhetett kicsit szórakozni, ha éppen kedve szottyant. A diákok pedig a nap végén elégedetten írhatták be maguknak az ötöst.