Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Dalban is elmondhatom - Siker az Őrmezei Iskolában

Újhelyi Sára lett a dalszövegíró verseny egyik győztese, dalszövegét Pély Barna zenésítette meg.

A Hetedhét Oázis Alapítvány, melynek fő célja a fogyatékossággal élő emberek művészeteken keresztüli társadalmi integrációjának elősegítése, a fogyatékossággal élők életéről szóló vers-, próza-, és dalszövegíró versenyt hirdetett meg. 


Az irodalmi pályázatokat Karafiáth Orsolya, Garaczi László és Nagy Gergely zsűrizte, a legjobb dalszövegeket Pély Barna, Rácz Gergő és Tövisházi Ambrus zenésítette meg, és adta elő az eredményhirdetési ünnepségen. 


A rendezvény jó hangulatú lebonyolításáról Kovács András Péter, a Godot Dumaszínház művésze gondoskodott. 


A pályázó 12 - 18 éves fiatalok munkáját az Alapítvány 2007. október 26-án, Budapesten, a Fonó Budai Zeneházban köszönte meg és díjazta. Az Őrmezei Általános Iskola 8. osztályos tanulója, Újhelyi Sára lett a dalszövegíró verseny egyik győztese, dalszövegét Pély Barna zenésítette meg. 

Az Újbuda Média is gratulál !
Újbuda ÚJSÁG (2007. 10. 30.)