Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 12. vasárnap, Pongrác

20 éves a Bethlen Gábor Újreál Gimnázium

2011. november 25-én több mint 500 diák és közel 300 vendég ünnepelte a Bethlen Újreál Gimnázium fennállásának 20. évfordulóját. Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Dr. Molnár László alpolgármester úr, valamint Kiss Andrásné, a Bethlen Újreál Gimnázium első, alapító igazgatója.
Bánáti István igazgató úr köszöntőjében elmondta, hogy az 1991-ben indult Újreál koncepció jelenleg egyedülálló az országban. Évfolyamfelelősi rendszere és ökológiai terepgyakorlatai mára már "jó gyakorlatokká" váltak. Gondolatait Kiss Andrásné - Magdi néni fűzte tovább, aki az Újreál első éveire emlékezve elmondta: "Mi már 20 évvel ezelőtt arra törekedtünk, hogy megkeressük a gyermekben azt, amiben kiváló és segítsük abban, amiben esetleg gyengébben teljesít. Ma ezt úgy nevezik, hogy tehetséggondozás és differenciálás…" A közös ünneplést nosztalgia órák követték, melyeken az egykori tanulók - immár az érdemjegyek tétje nélkül - vehettek részt. A "nagy beszélgetéseket" retro parti zárta. A következő találkozót öt év múlva tervezik.