Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 14. csütörtök, Szilárda

Hírek

Libalakoma kampányt indít a Magyar Turisztikai Ügynökség  

A Szent Márton-napi hagyományok újjáélesztésére, megismertetésére november 11-ig tartó libalakoma kampányt indít a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) - jelentette be Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója sajtótájékoztatón.

Már nem félünk a lakáshitelektől  

A lendület tovább tart a lakáshitelezési piacon, különösen, hogy a bankok egyre kedvezőbb konstrukciókkal jelennek meg, miközben a fogyasztóbarát hitelek sokak számára bizalomkeltőnek tűnnek. Az is látszik, hogy ismét egyre bátrabbak vagyunk a hitelfelvételnél – derül ki a Balla Ingatlan közleményéből.

7. Márton-napi Borfesztivál a Gellértben  

Mintegy száz borászat, sörfőzők és sztárséfek menüi is várják a látogatókat a 7. Márton-napi Borfesztiválon a budapesti Hotel Gellértben csütörtöktől vasárnapig.

Búcsú a Szent Imre Plébániatemplomban  

Ünnep istentisztelettel, vásári forgataggal, ingyenes szűrővizsgálattal várták november első hétvégéjén a katolikus híveket és az érdeklődőket a Szent Imre Plébániatemplomban.

Nagyot drágult a kötelező biztosítás  

Az egymillió év végi biztosítóváltással érintett autós közel tíz százaléka ellenőrizte biztosítási díját ma reggelig az internetes kalkulátoron. Az autósok rekordmértékű, 27 százalékos díjemelkedéssel találkoztak díjszámításaik során - írja közleményében a Biztosítás.HU. A kalkuláló autósoknak valamivel több mint fele talált magának kedvezőbb díjat, a többi autósnak el kellett fogadnia díjának emelkedését.

Harminc éves a Kiss Áron Magyar Játék Társaság  

Jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának harminc éves évfordulóját a Kiss Áron Magyar Játék Társaság. A november 4-én megnyílt kiállításon az elmúlt évtizedekben bemutatott legszebb alkotásokból látható válogatás.

Közlekedés az őszi szünet és az óraállítás idején  

Október 28-tól november 5-ig tart az iskolai őszi szünet, erre az időszakra életbe lép tanítási szünetben érvényes menetrend. Vasárnap hajnalban - a téli időszámításnak megfelelően – 3 órakor 2 órára kell visszaállítani az órákat, amelyhez az éjszakai járatok közlekedése is igazodik.

Nemzeti konzultáció a kerületben  

Tömött sorokban várakoztak az érdeklődők, hogy részt vegyenek a Soros-tervről szóló nemzeti konzultációs fórumon, amelynek meghívott vendége Rogán Antal volt.

Tábornoki kinevezés  

Tábornoki kinevezést kapott Baráth Ernő ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka.

Egymilliárdos beruházás a 77 Elektronikánál  

Több mint 1 milliárd forintból megvalósuló Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Központot adott át Újbudán a 77 Elektronika Kft. A társaság Újbuda szívében állít elő világszínvonalú orvos-diagnosztikai termékeket, az új központot berendezéseik fejlesztésére hozták létre.

A Beatles még mindig népszerű  

A világhírű liverpooli csapat egyik kiemelkedő lemezével folytatódot a Lemezjátszó című kulturális, zenei sorozatat a B32 Galéria és Kultúrtérben.

ELTE: extrém tudományos eredmény  

Hasonlóságot mutattak ki a kutyák és az emberek alvásfüggő tanulási mechanizmusa között az ELTE etológiai tanszékének kutatói, akik képalkotó eljárással vizsgálták, mi zajlik a kutyák agyában.

Egyre csendesebb az őszi kgfb kampány  

Egymillió alá csökkent a kgfb-kampányban érintett kocsik száma. A motorok nélkül számított mintegy 4,7 millió jármű 32 százaléka rendelkezik év végi évfordulós szerződéssel. Az autóknál még alacsonyabb az arány: kevesebb, mint 967 ezer jármű szerződése fordul az év végén – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az adatokat.

Világszerte elismert egyetemeket is megelőzött a BME  

Magyarországról egyedüliként került a Műegyetem a legtöbb tudományos publikációt elbíráló intézmények A „Materials Science” kategóriában 8. helyen, „Engineering” kategóriában 19. helyen áll, megelőzve ezzel olyan nagynevű intézményeket is, mint a Stanford University, a University of Birmingham vagy North Carolina State University.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Így látják a gyerekek a Mozgolóda ovi megújulását  

Hamarosan befejeződik a Dél-Kelenföldi Óvoda Lecke utcai székhelyének korszerűsítése, felújítása. Hoffmann Tamás polgármester Haidar Norbert önkormányzati képviselővel látogatott az intézménybe, és megajándékozta az óvodai rajzpályázat résztvevőit.