Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Hírek

Forgalomkorlátozás a Somlói úton  

Út- és járdafelújítási munkák kezdődtek a XI. kerületi Somlói úton a Kelenhegyi út és a Szüret utca közötti szakaszon. A munkálatok miatt több helyen forgalomkorlátozás lesz, az útépítés első, várhatóan május 10-ig tartó ütemében, módosul az arra közlekedő 27-es busz útvonala.

Rangos curling verseny volt Újbudán  

A Kamaraerdőn tartott négy napos curling vegyes páros kupa volt az utolsó felkészülési torna az áprilisi svédországi Curling VB előtt. Ez utóbbi verseny eredménye a 2018-as Téli Olimpiai Játékok kvalifikációjába is beleszámít. A résztvevők között volt a korábbi világbajnok illetve érmes orosz, svájci és svéd kettős is.

Hörcsögök és nyuszik az FMH-ban  

Ismeretterjesztés és a rágcsálókkal szembeni előítéletek leküzdése volt a célja a TEMI Fővárosi Művelődési Házban tartott „Rágcsálók Világa” rendezvénynek március 20-án. A negyedik alkalommal megtartott programon a helyes állattartásra is felhívták a figyelmet.

Baba-mama hinta a Feneketlen-tónál  

Felavatták az első újbudai baba-mama hintát a Feneketlen-tó melletti játszótéren. Magyarországon eddig három ilyen játék van használatban.

Húsvéti csokoládé és bábszínház  

Csokoládét kóstoltak, báb-és papírszínházi előadást néztek illetve kézműves foglalkozáson is részt vehettek azok a gyerekek, akik ellátogattak a B32 Galéria és Kultúrtér márciusi, tavaszváró húsvéti rendezvényére a hétvégén.

Iskolarendszeren kívüli képzést indít a rendőrség  

Toboroz és fél éves iskolarendszeren kívüli szakképzést indít nyártól a rendőrség. A képzést követően kinevezett rendőrré válhatnak a jelentkezők. Újbudán jelenleg nincs rendőrhiány, a toborzás célja, hogy a legrátermettebb jelentkezőknek nyújtsanak életpálya-modellt.

Drasztikusan nőtt az elhízás gyakorisága Magyarországon  

A mozgásszegény életmód, a megnövekedett szénhidrát- és kalóriabevitel következtében drasztikusan nőtt az elhízás gyakorisága az elmúlt negyven évben Magyarországon - mondta a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) elnöke a szervezet XVI. kongresszusán pénteken Budapesten.

Hétvégén mossák az Erzsébet hidat  

Március 19-én és 20-án mossák az Erzsébet hidat, ezért a munkák idején egy forgalmi sáv részleges lezárására kell számítani – írta a FKF Nonprofit Zrt.

A Víz Világnapját ünnepelték az őrmezei iskolások  

Akadályversenyen vettek részt az Őrmezei Általános Iskola tanulói a Víz Világnapja alkalmából. A gyerekek minden állomáson más kérdésre kerestek választ, a feladványok a vízhez, illetve a környezetvédelemhez kapcsolódtak.

Fonó: családi piknik a forradalom emléknapján  

Második alkalommal tartott Újbuda Önkormányzata a Fonó Budai Zeneházzal közös megemlékezést az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére március 15-én. Sok család választotta a hagyományokhoz hű, ugyanakkor felettébb színes és változatos programokkal tarkított eseményt az ünneplésre.

Inspiráló svéd munkakörnyezet a Műegyetemen  

Interaktív kijelzőn futó végtelenített táblaszoftver, mobil töltőállomás, kényelmes babzsákok, tervezésre, ötletelésre hívó táblafelületek, dizájnos környezet, modern konyha… Többek között ezek az újdonságok várják az új félévben a Műegyetem Q épületében a hallgatókat.

Újra indul az Eleven Tavasz a Bartók Béla úton  

Budapest Kulturális Főutcáján újra beköszönt az Eleven Tavasz május 6-8. között. A design vásár és kiállítást a Bartók Béla úton tartják, a szervezők ezúttal Portugáliát hívták vendégségbe.

Digitális olvasás hete a BME-n  

A digitális olvasást népszerűsítő egész hetes rendezvényt tartanak március 17-24. között a Budapesti Műszaki Egyetemen, az Országos Műszaki Információs Központ És Könyvtárban (OMIKK).

Oldalak