Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Hírek: Gazdaság

Fordulóponthoz érkezett az ingatlanpiac  

A kínálati piac növekedését jósolja az év harmadik és negyedik negyedévére a Balla Ingatlanirodák vezetője. Ennek hatására Balla Ákos szerint már nem annyira az áremelkedés, hanem az árak stagnálása lesz jellemző, miközben a forgalom továbbra is a most kialakult szinten marad.

Ismét meghirdetik a lakossági energetikai pályázatokat  

A lakossági ingatlanok energetikai felújítását és a távfűtési rendszerek korszerűsítését célzó új pályázatok is elérhetőek lesznek hamarosan - közölte Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára az állami hírtévében.

Roham lehet az adókártyáért  

Több százezer családot is érinthet, hogy január elsejétől a családi adókedvezményt kizárólag olyan gyerek után lehet igénybe venni, akinek van adóazonosító jele.

Továbbra is újbudán keresik leginkább az újépítésű lakásokat  

Továbbra is újbudán keresik leginkább az újépítésű lakásokat

Hétéves rekordot dönthet idén az újépítésű lakások eladása a Budapesten. A tavalyi élénkülés után látványosan tovább nőtt az újépítésű lakások kereslete. Bár a beruházói aktivitás élénkülésével idén akár 1500 értékesítési céllal épített lakást adhatnak át, a kínálat erőteljesebb bővülése nélkül év végére elméletileg elfogyhat az azonnal költözhető lakáskészlet.

Csalókra hívja fel a figyelmet a Főgáz  

Az utóbbi időben többször akartak csalók, a gázszolgáltatók nevével visszaélők a fogyasztók lakásaiba bejutni a gázmérő leolvasására, illetve műszaki vizsgálatra hivatkozva - figyelmeztet a Főgáz.

Forgalomszámlálással is ellenőriz a NAV  

Július elején indult a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári ellenőrzéssorozata: főként a turisták által gyakran látogatott helyeken és a tömegeket vonzó rendezvényeken lehet számítani adóellenőrökre és pénzügyőrökre. A megszokott próbavásárláson túl a revizorok forgalmat is számolnak a kockázatos adózóknál.

Hárommilliárd forint jut rászoruló gyermekek étkeztetésére  

Hárommilliárd forint jut rászoruló gyermekek étkeztetésére

A kormány elkötelezett a gyermekszegénység felszámolása mellett, idén mintegy hárommilliárd forinttal támogatja az önkormányzatokat a hátrányos helyzetű gyermekek nyári étkezésének biztosításáért - mondta Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Vihar: a károsultak jelentős részét már kártalanították  

Július 8-án délután hatalmas vihar vonult végig az országon. Legkeményebben a főváros déli, dél-keleti részeire csapott le és okozta a legnagyobb károkat. Özönlöttek a kárbejelentések a biztosítókhoz, melyek ügyfélszolgálataikat és kárszakértő csoportjaikat megerősítve fogadták a megkereséseket.

Optimizmus hajtja az albérlőket  

A belső pesti és budai kerületekben a húsz százalékot is meghaladta az albérleti árak növekedése a tavalyi első fél évhez képest. A szakértő szerint ugyanaz a jövőbe vetett bizalom hajtja a bérlőket, ami a lakásvásárlókat is.

Ismét az Ország boltja díjért versenyeznek a hazai webáruházak  

Ötödször indítja el a hazai webáruházak megmérettetését, az Ország boltja versenyt az Árukereső.hu online ár-összehasonlító oldal; az internetezők szavazatai és a fogyasztók vásárlás utáni értékelései segítségével keresik a legjobb szolgáltatást nyújtó és legnépszerűbb internetes áruházakat.

Fókuszban a vállalkozásfejlesztés  

Fókuszban a vállalkozásfejlesztés

Gazdaságélénkítésről és munkahelyteremtésről tartott konferenciát június 2-án a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) és Újbuda Önkormányzata. A rendezvényen aláírták a közalapítvány és az önkormányzat együttműködési megállapodását.

Több fontos jogszabály is változik július elsején  

Több jogszabálymódosítás is életbe lép júliustól. Ezek közé tartozik, hogy használt lakás vásárlására is jár a korábban szocpolnak nevezett vissza nem térítendő állami támogatás, indul a mosógépcsere-program, a munkahelyvédelmi akcióterv kiterjesztésének köszönhetően a munkaadók adókedvezményt kapnak a mezőgazdasági foglalkoztatottak után és a magyar autósok adatai kiadhatók lesznek a külföldi szabálysértési hatóságnak.

Bevásárolta magát a Budapesti Erőműbe a cseh EP Energy  

Cseh kézbe került a Budapesti Erőmű Zrt., miután a prágai székhelyű EP Energy-csoport a francia EDF cégtől megvette a részvények 95,5 százalékát. A társasághoz tartozik a tavaly 100 évfordulóját ünneplő kelenföldi erőmű is.

Oldalak