Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
március 27. hétfő, Hajnalka

A bölcsődék ünnepe

Szakmai programokkal és ünnepélyes díjátadóval ünnepelték Újbudán a Bölcsődék Napját. Az Önkormányzat dísztermében tartott eseményen többek között arról is tájékozódhattak a résztvevő nevelők, hogyan változott a bölcsődék megítélése az elmúlt 160 év során. A rendezvényen öt bölcsődei dolgozó részesült szakmai elismerésben.

Április 21-e a Bölcsődék Napja Magyarországon. Százhatvan évvel ezelőtt, ezen a napon nyílt meg ugyanis az első magyar bölcsőde Budapesten, a Kalap utcában. Az intézmény alapítása a Pesti Első Bölcsődei Egylet kezdeményezésére történt. Az egylet elnöke ekkor Forrainé Brunszvik Júlia, Brunszvik Teréz unokahúga volt. A keddi ünnepségen beszédet mondott Hoffmann Tamás polgármester, valamint Molnár László alpolgármester is, akik elismeréssel szóltak a bölcsődei dolgozók munkájáról. A Bölcsődék Napja program keretében Acsainé Végvári Katalin, a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke a bölcsődei ellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélt. Őt követte Beke Lászlóné, a Szemünk Fénye Módszertani Bölcsőde vezetője, aki bemutatta az intézmény működését. Az előadást Tóthné Bakó Mónika a Bölömbér Családi Napközi vezetője zárta, aki ennek a különös intézményformának a fontosságára hívta fel a figyelmet. Az eseményen öten; Karai Ferencné kisgyermeknevelő, Nagy Róbertné kisgyermeknevelő, Hajmer Gabriella csoportvezető gondozónő, Kónya Lászlóné gazdasági adminisztrátor, Kerekes Mihály Györgyné szakácsnő dicséretben részesültek kiemelkedő szakmai munkájukért.

LEGFRISSEBB
×

Rendőrségi nyílt napot tartottak az őrmezei iskolában  

Rendőrök tartottak bemutató foglalkozást az Áldozattok Napjához kapcsolódóan az Őrmezei Általános Iskola tanulóinak és a környékbeli óvodásoknak. A gyerekek öt állomáson hallhattak a rendőrségi nyomozás menetéről, a járőrök munkájáról.