Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 24. csütörtök, Eszter, Eliza

Kamarazene Fesztivál a Weinerben

Zene minden formában

A Weiner Leó Zeneiskola évek óta hangsúlyos szereplője a kerület zenei oktatásának. Az intézményben az amatőr zenekedvelő fiatalok, és a komoly, zenei pályára készülők egyaránt megtalálhatják a számításukat. Az iskola mindennek érdekében rendszeresen versenyekkel igyekszik motiválni tanulóit, és kiszűrni a tehetségeket.

Ez volt a célja a már harmadik alkalommal megrendezett Kamarazene Fesztiválnak is, amelynek keretében az iskola összes tanszéke bemutatta tudását. A gitár, hárfa, ének, ütős, fúvós, vonós, és zongora kategóriákban a diákoknak egy-egy komolyzenei tételt kellett előadniuk a szigorú zsűri előtt.

Az iskola igazgatója, Mészáros Lászlóné elmondta, az előadások alatt már elkezdtek megmutatkozni a leendő nagy tehetségek is. Egy alsós diák kevesebb, mint egy év tanulás után olyan produkciót nyújtott, amelyért kiemelt nívó díjjal jutalmazták.

T. D. - ÚjbudaTV (2008. 04. 16.)

 

Kapcsolódó cikkek:

Zenei díjátadó (2008. 04. 21.)

 

 

Kapcsolódó tartalmak: