Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Sikeres a drogprevenciós előadássorozat

Újbuda   |   2015, február 25 - 13:09
Nyomtatóbarát változatSend by email

Nagy sikere van a kerületi iskolákban a drogprevenciós előadássorozatnak. A program nem a drogfélékkel és azok hatásával foglalkozik, hanem bemutatja milyen következményekkel jár a kábítószerhasználat.

Februárban drogprevenciós előadássorozatot indított az önkormányzat a kerület általános iskoláiban. Marosi Antal volt nyomozó, tapasztalatait felhasználva járja az iskolákat és mutatja be a drog romboló hatását a hetedik és nyolcadik osztályosoknak. A rendhagyó óra feltárja azokat az élethelyzeteket is, amelyek választás elé állítják a fiatalokat, jó indokokat adva arra, hogy miért ne drogozzanak.

Régóta téma szülők és pedagógusok között, hogy szabad-e beszélni a drogokról az iskolában, illetve ha  igen akkor milyen korban és milyen formában. A legnagyobb dilemmát rendszerint az jelenti, hogy azzal hogy beszélnek róla, felhívják-e a figyelmet a káros szenvedélyre, miközben a gyereknek eszébe nem jutna foglalkozni vele. - A legutóbbi előadás eloszlatta ezt a félelmet, mivel arra hívta fel a figyelmet, hogy miről mondanak le a gyerekek, ha kapcsolatba kerülnek a kábítószerrel – mondta Bruckner László a Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola igazgatója.

Marosi Antal módszere különbözik a többi preventív előadástól: nem ismerteti a drogok fajtáit és hatásait, csupán azt mutatja be, mit tesz tönkre a kábítószer a szervezetben, milyen visszafordíthatatlan következményekkel jár a droghasználat. - Megdöbbentő volt látni, hogy megy tönkre az örömközpont az agyban és miként válik egy drogos úgymond szobanövénnyé – mesélte az iskola egyik tanulója, akinek mindennapjait a sport tölti ki, és elmondása szerint ideje sem jutna a drogokra. Arra kérdésünkre, hogy a környezetükben találkoztak-e leépült droghasználóval, több fiatal is igennel válaszolt. 

H.L.