Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 23. kedd, Dezső

Rendőrségi nyílt napot tartottak az őrmezei iskolában

Rendőrök tartottak bemutató foglalkozást az Áldozattok Napjához kapcsolódóan az Őrmezei Általános Iskola tanulóinak és a környékbeli óvodásoknak. A gyerekek öt állomáson hallhattak a rendőrségi nyomozás menetéről, a járőrök munkájáról.

Az Európa Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját. Ez a nap azóta az Áldozatok Napja, melyet 1993 óta Magyarországon is megtartanak. Ehhez kapcsolódóan, nyílt nap keretében ismertette tevékenységét a XI. kerületi rendőrkapitányság az Őrmezei Általános Iskola tanulóival és a környék óvodásaival. A gyerekek egyebek mellett megismerhették az ujj- és tenyérlenyomatvétel módszerét és a rendőrségi felszerelést is. Nagyné Malicsek Ágnes iskolaigazgató szerint, az áldozattá válás veszélye főként a gyerekeket veszélyezteti, ezért a hangsúlyt leginkább a prevencióra érdemes helyezni. Úgy véli, minél hamarabb meg kell ismertetni a gyerekekkel, hogy mire érdemes odafigyelni, mikor kell óvatosan reagálni a külvilág történéseire.

Az iskolások és az óvodások leginkább az ujjlenyomatvételről szóló foglalkozást élvezték, hiszen haza is vihették a lenyomatot – tette hozzá Nagyné Malicsek Ágnes. Érdeklődést váltott ki a bevetési rendőrök felszerelése is; a sisakot, védőmellényt, lábszárvédőt, gumibotot leggyakrabban futballmeccsen viselik a rendőrök. A nyolcadikosoknak tartott foglalkozáson volt, aki fel is próbálta ezeket. Az egyik gyerek szerint bár a ruházat nem volt nehéz, felvétele legalább 20 percig tartott.

A KRESZ-pályán biciklivel kellett áthaladni a bóják között. Bár az akadályokat meglehetősen közel tették egymáshoz, a legtöbb próbálkozó mégis könnyen átkerekezett közöttük. Az udvaron álló rendőrautó bekapcsolt vészvillogóval várta az érdeklődőket. Az interaktív órán a gyerekek a rendőrök fegyveréről, a bilincsről, a rendfokozat rendszeréről kérdezték az előadó törzsőrmestert.

A rendőrség bűnmegelőzési szakemberei minden év februárjában kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy felhívják a lakosság figyelmét a bűncselekmények áldozataira.

T. K.

LEGFRISSEBB
×

A zene mindenkié  

Folytatódott a több éves hagyomány, idén tavasszal is megtartották a Pető Zenedélutánt a Pető András Főiskola Gyakorló Általános Iskola és Kollégiumban a Villányi úton. A rendezvénysorozat mostani eseményén Oravecz György zongoraművész előadását élvezhették az intézmény mentoráltjai és az ország minden részéből érkező mozgássérült gyerekek.