Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 26. vasárnap, Edina

Kerület napja a Lágymányosi Óvodában

Rendhagyó foglalkozásokat tartottak Lágymányosi Óvoda mindhárom intézményében a Kerület Napján november 11-én.

Nyár óta készültek a Kerület Napja ünnepségre a Lágymányosi Óvoda valamennyi tagintézményében. A Nyitnikék és Fürkész Óvodában sportnapot hirdettek erre az alkalomra, sőt a Nyitnikék ovi tornatermében a KRESZ alapjait is megismerhették a gyerekek. – A mostani nevelési év fő célja a mozgásos gyakorlatok fejlesztése, a kerület napi sportversenyek elismerése pedig nemcsak az első helyezetteknek jár, hanem minden gyerek aranyéremmel térhet haza - Karkus Mihányné óvodavezető.

A Csicsergő oviban a környezettudatosság jegyében ünnepelték a Kerület Napját. Az intézményben különleges kiállítás nyílt a gyerekek újrahasznosított alapanyagokból készült munkáiból, melyeket részben otthon készítettek, de volt lehetőség alkotni az óvodai csoportokban is. A díjátadón mindegy gyermek ajándékot kapott, a legjobban sikerült képeket pedig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tagintézményében is kiállítják. Karkus Mihányné végül arra biztatott mindenkit, hogy járja körbe a Feneketlen-tavat, sétáljon a Bikás parkban, vagy mássza meg a Gellért-hegyet, ismerje meg a sokszínű kerület szépségit.

H. S.

LEGFRISSEBB
×

„A zene világában”  

A Határtalanul! program részeként járt Erdélyben az újbudai Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola, illetve Magyarországon a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola.