Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Hétfőtől az óvodák is zárva lesznek

Újbuda   |   2020, március 14 - 21:57
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hétfőtől fokozatosan bezárnak a fővárosi óvodák és bölcsődék a koronavírus-járvány miatt. A gyerekek felügyeletét kis csoportokban a szülők és a szomszédok bevonásával javasolják megoldani a kormány.

Az iskolások után az óvodások és a bölcsődések is otthon maradhatnak hétfőtől. A fővárosi óvodák és bölcsődék fokozatosan zárnak be. Az iskolásoknak tantermen kívüli digitális munkarendet vezetnek be a köznevelésben és a szakképzési intézményekben. Ehhez az intézményvezetőknek és azoknak a pedagógusoknak kell bejárniuk munkahelyükre, akik nem tudnak otthonról, digitális eszközökkel kapcsolatot tartani a tanulókkal. Ahol a távoktatás eszközei mégsem adottak, ott akár a könyvtárakat, akár a digitális jólét pontokat is használhatják, esetleg levélben vagy telefonon keresztül is oktathatnak – hangsúlyozta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár.

Az iskolákban és az óvodákban is lehetőséget kell biztosítani azoknak a gyerekeknek a fogadására, akiknek elhelyezéséről szüleik nem tudnak gondoskodni. A gyermekétkeztetést az azt igénylőknek biztosíthatják az önkormányzatok, de fontos, hogy nem használhatják tömegesen a gyerekek az iskolai étkezőket.