Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Fővárosi fordulóval folytatódik az iskolások népdalversenye

Újbuda   |   2017, január 26 - 14:32
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az újbudai diákok különösen tehetséges énekesek - derült ki a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskolában tartott népdal versenyen, ahol 15 iskolából 110 tanuló mérte össze tudását.

Január 24-én tartották a „Tiszán innen, Dunán túl” fővárosi népdaléneklési verseny kerületi fordulóját a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskolában. A gyerekek két korcsoportban (5-6. és 7-8. osztályosok) mérték össze népdaléneklési tudásukat egyénileg, valamint kis- és nagy csoportban. Az újbudai fordulót február 25-én követi a fővárosi döntő, amelyre a mostani versenyen válogatták ki a kerületi indulókat. A gyerekek feladata, hogy a döntőben három dalból álló népdalcsokrot adjanak elő, amelyet a dalok hangulata, témája, vagy éppen származási helye alapján válogatnak össze.

Nincs könnyű dolga a zsűrinek - tudtuk meg Miskovits Ildikó elnöktől, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola énektanárától. Szerinte a XI. kerületben kiemelkedően sok a tehetséges énekes gyermek. Elmondta: az újbudai diákok nem csak Budapesten, hanem a tavaszi országos döntőben is sikeresen szerepelnek, ezért kategóriánként 2-3 nevezőt is tudnak küldeni a fővárosi fordulóba. A versenyen kiderült, ez idén sem volt másként.

A héten tartotta a Kazinczy "Szép Magyar Beszéd" Országos Verseny valamit a Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Födtan Verseny kerületi fordulóját az Újbudai Pedagógiai Iroda is. A versenyeket Újbuda Önkormányzata támogatásával rendezik, az idei tanévben több, mint 40 hasonlót bonyolítanak.

B. Gy.