Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Biztonságos iskolakezdés, kiemelt rendőri figyelem

Újbuda   |   2016, augusztus 17 - 10:30
Nyomtatóbarát változatSend by email

Megnyugodhatnak a szülők: a kerületi rendőrség idén is kiemelten figyeli az iskolák környékét, hogy megóvja a gyermekeket az esetleges balesetektől. Az újbudai állományból 50 főt részesítettek tárgyjutalomban augusztus 20. alkalmából. A rendőrség egész éves munkájának köszönhetően nem csak a gyerekek, a felnőttek is biztonságban érezhetik magukat Újbudán.

Augusztus 20-a alkalmából a XI. kerületi rendőrség 50 alkalmazottja részesült tárgyjutalomban. Az ünnepélyes átadáson Liskány Csaba rendőrkapitány hangsúlyozta, 2016 első félévében jelentős mértékben csökkent az elkövetett bűnügyek száma, ami egyebek között a rendőrök kiemelkedő munkájának köszönhető. Nem csak az összes bűncselekmény száma csökkent az elmúlt esztendőkben, a betöréses lopások, gépjárműfeltörések, gépjárműlopások száma is – mondta Liskány Csaba XI. kerületi rendőrkapitány.

Az iskolakezdés újabb feladatok elé állítja a rendőrséget. A kerületi kapitányság a fővárosi és az országos szervezettel valamint a közterület-felügyelettel és a polgárőrséggel karöltve alkalmazza a szeptember 30-ig érvényben lévő intézkedési tervet, amely keretében garantálja a gyerekek biztonságát, a szülők nyugodtan engedhetik el őket otthonról. A rendőrség a kerületben 12 iskola környékén teszi lehetővé, hogy a jelzőlámpák jól láthatóak legyenek, a zebrák esetlegesen elkopott jelzéseit újrafestetik. Az Iskola rendőre című programban pedig további feladatokat teljesítve biztosítja a gyerekek és a felnőttek biztonságát – emelte ki Orosz Balázs, a XI. kerületi Rendőrkapitányság rendészeti osztályvezetője.

A rendőrök jutalmazása, a kapitányság kimagasló – például a közlekedésbizontságot garantáló – munkája az önkormányzat erkölcsi és anyagi támogatásának is köszönhető – hangsúlyozta az ünnepélyes tárgyjutalom átadáson Hoffmann Tamás polgármester. A kerületi költségvetés minden évben kiemelt figyelmet szentel az együttműködésnek.

Újbuda Önkormányzata idén 200 millió forintot fordít a rendészetre, a térfigyelő központ működtetésére, a kerületi rendőrkollégák jutalmazására, ami kiemelkedő a budapesti kerületek között.

T.K.