Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Alapkőletétel a Szent Imrében

Újbuda   |   2018, március 22 - 15:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Elhelyezték a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium új sportkomplexumának alapkövét.

Ünnepélyes keretek között elhelyezték a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium új sportkomplexumának alapkövét. A tervek szerint 2020-ra elkészülő 3500 négyzetméteres, kétszintes tornacsarnokban kosár-, kézi-, illetve röplabdapálya, szertornaterem és lelátó is lesz. A létesítményben egy időben hét helyszínen tudnak majd sportolni, illetve testnevelésórán részt venni a diákok. Az elmúlt három, illetve a következő három évben összesen negyvenmilliárd forint értékben épültek, illetve épülnek tornacsarnokok, tornatermek és tornaszobák Magyarországon – emelte ki Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere. 2010 óta 471 iskola újult meg Magyarországon 130 milliárd forint értékben, az elkövetkező években pedig 400 település oktatási intézményét korszerűsítik. 2020-ra Magyarországon minden ötödik fiatal olyan iskolába fog járni, amelyet néhány éve felújítottak vagy kibővítettek – tette hozzá a miniszter.

Az elmúlt hetekben az alapkőletételek idejét éltük – mondta Németh Zsolt országgyűlési képviselő –, hiszen a dél-budai régióban több helyen is zajlanak fejlesztések. Az oktatási és nevelési tevékenység akkor teljes, ha az testi és lelki fejlődéssel párosul – hangsúlyozta a képviselő.

A gimnázium sportkomplexum-beruházása nem jöhetett volna létre a tao-támogatások nélkül – mutatott rá Hoffmann Tamás polgármester. A rendszeres testmozgás fontosságát egyre többen ismerik fel a kerületben, ezért folyamatosak a fejlesztések, és egyre több kiváló sportoló öregbíti Újbuda hírnevét. Bérczi László Bernát, a Zirci Ciszterci Apátság kormányzó perjele is üdvözölte a beruházást. Hangsúlyozta: olyan fiatalok nevelése a cél, akik szilárdak, és életükben, emberségükben folyamatosan fejlődnek.

(Újbuda)