Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

45 éves az elismert szakiskola

Újbuda   |   2019, június 20 - 15:51
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Újbudai Szakiskolája a kerület egyik legsikeresebb intézménye. A Budapest közoktatásáért díjjal kitüntetett iskola nemrég a KIP hálózat országos minősített iskolája címet is megkapta, tanárai és igazgatónője is sok elismerést szereztek az elmúlt 45 évben.

Az évfordulós ünnepségen részt vett Simicskó István Újbuda országgyűlési képviselője, valamint Hoffmann Tamás polgármester és Valló Péter a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum kancellárja is június 5-én. – Sok-sok civilizációt láthattunk már az emberiség történelmében, de csak azok voltak képesek fennmaradni, amelyeket szeretet vezérelt. Különösen fontos, hogy a pedagógusok szeretettel végezzék tevékenységüket. Én köszönöm önöknek, hogy hosszú évtizedek óta segítik az itt tanulókat, hogy minél több esélyt kaphassanak az életben, minden idejáró gyermek megtalálhassa a neki megfelelő pályát, és ehhez megkapja a szükséges bölcsességet – mondta Simicskó István, hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel kapcsolatos beruházásokért felelős kormánybiztos.

Hoffmann Tamás örömét fejezte ki, hogy az elmúlt évtizedekben ez az iskola fennmaradhatott, és Újbudán sikerült megtalálni a megfelelő épületet tevékenységük ellátásához. – Hálásak vagyunk az önök munkájáért. Isten éltesse az iskolát, a benne dolgozókat és tanulókat, kívánom hogy a jövőben is ilyen sikerekkel végezzék munkájukat! – köszöntötte az egybegyűlteket.

Újbuda az elmúlt évben külön elismeréssel méltatta az intézményt vezető Palánczné Németh Zsuzsanna munkáját, aki 2018-ban Apáczai Csere János-díjat, valamint Bárczy István-díjat is kapott. Az igazgatónő beszédében vázolta az iskola történelmét, sikereit, és megköszönte Újbuda önkormányzatának, hogy mindig segítette az intézmény sorsának alakulását.

Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára, valamint Győrffyné Molnár Ilona Újbuda humánszolgálati igazgatója levélben üdvözölte az ünneplő diákokat és tanáraikat.

Az ünnepségen a speciális nevelési igényű tanulók nagy sikerrel adták elő A Pál utcai fiúkból készült színmű rövidített változatát.

D. B. S.